Lakástalkshow

Boldog új évet!

2013/12/31 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Velem elég komoly dolgok történtek 2013 utolsó hónapjában, úgyhogy még erősebben érzem, hogy holnap valami új dolog kezdődik - vagyis muszáj, hogy kezdődjön, mert ennek most itt vége van. Arra kényszerültem, hogy a szokásosnál picit mélyebben vizsgáljam meg, ki vagyok, milyen vagyok, milyennek látnak mások. Ez utóbbi csak azért érdekes, mert nem biztos, hogy el kell hinnem, hogy az is vagyok. Azok alapján látnak valamilyennek, ami a fejükben eleve létezik.

Bátorítok mindenkit, hogy maradjon néha egyedül önmagával, csendesedjen el, és próbálja meg magát ítélkezés nélkül figyelni. Ha jónak vagy rossznak látok magamban valamit, akkor az csak egy gondolat, amit az elmém hoz létre azok alapján, amit a világból visszakapok, amit tanultam arról, mi számít jónak és mi számít rossznak. Egyébként is, ami nekem jó, az másnak lehet, hogy éppen rossz. Kinek a szava erősebb? És egyáltalán: számít? Kell, hogy ugyanazt gondoljuk? Meg kell győznünk a másikat arról, hogy "nem jól gondolja", mert "én gondolom jól"? Megváltozik az én valóságom attól, hogy a másik fejében máshogy vannak a dolgok? Vagy semmilyen hatással nincs rám az, hogy a másik a fejében, saját maga számára mit hoz létre érzésként, gondolatként?

Jövőre is ilyen kérdésekről szeretnék majd beszélni a Lakástalkshow vendégeivel, akikre kíváncsi vagyok még - vannak néhányan.

És 2014-ben nem csak a klasszikus Lakástalkshowt szeretném folytatni, de ismét lesz ÉLŐ Lakástalkshow az Andrássy úton, elég komoly vendéglistával.

Legyen mindenkinek nagyon jó 2014!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakastalkshow.blog.hu/api/trackback/id/tr627308240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása