Lakástalkshow

Mucsi Zoltán kedves és egy éves a Lakástalkshow

2013/12/05 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Nagyon sok visszajelzést kaptam a Mucsi videókkal kapcsolatosan. Legtöbben azt mondják, hogy a Mucsi milyen egy mogorva embernek tűnt – egészen mostanáig. Ez az ember kedves. Nagyon. Jó hallgatni. És itt, a beszélgetés utolsó részében ha lehet még komolyabbak vagyunk, mint az előző háromban. Mérhetetlen nyugalom, és néhány gondolat, amitől talán könnyebb az élet. 

Amit az elején mondtam, most is tartom: féltem kicsit ettől a beszélgetéstől. Néha úgy éreztem, hogy semmi kedve hozzá, muszájból válaszol. Aztán meg, amit mond, miért mondaná, ha csak megúszni akarná? És akkor eszembe jut, hogy a felvétel napján hívott, hogy hol kell leszállni a HÉV-ről, mondtam, hogy kimegyek elé. Együtt sétáltunk a megállóból, egymás mellett Mucsi Zoltán, meg én. Ez is jó ebben a sorozatban: nekem nagy dolog mellette lépkedni, figyelni, és leültetni a nappaliban. A Lakástalkshow életem egyik legfontosabb munkája, aminek köszönhetően csodálatos élményekkel lettem gazdagabb az elmúlt egy évben.

2012. december 5-én került fel az első beszélgetés a YouTube-csatornára. Ez itt:

Jövő héttől pedig kedden-csütörtökön, kedden-csütörtökön jön Molnár Ferenc Caramel, aki megdöbbentően egészben gondolkodik a világról és saját magáról. Saját magától eljutott oda, ahova nagyon sokan nagyon sok könyv segítségével csak eljutni szeretnénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://lakastalkshow.blog.hu/api/trackback/id/tr857308216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása