Lakástalkshow

Újra Élő Lakástalkshow!

2014/01/02 • írta: lovasz.laszlo írta: komment

2014-ben újra lesz Élő Lakástalkshow az Andrássy úton, a The Shiftben. Tavaly Czutor Zoli, Szabó Győző, majd Laár András, Likó Marcell és Wahorn András ültek a kanapéra közönség előtt. Utóbbi kombináció egyetlen pillanat alatt jutott eszembe, és pontosan úgy történt minden, ahogyan elképzeltem, ami miatt őket hármójukat akartam egyszerre vendégül látni. Aki ott volt, tudja, miért, aki nem, azok kedvéért itt van a felvétel:

Idén először nagyjából március elején lesz majd ilyen este, és én már tudom, hogy ki az a három ember, akit akkor egymás mellé ültetnék. Azt hiszem, hogy ennek a műfajnak, az Élő Lakástalkshownak igazából ebben lesz az ereje, és ez az, amit én tudok csak megteremteni: az összeállítás. Persze, tudjuk, sokat halljuk, hogy a "kémia", és kis gondolkodással meg lehet találni a jól működő hármasokat. Hát, én ennél többet szeretnék. Azt, hogy három ember gondolkodjon együtt a közönség előtt.

Legyél ott! Szólni fogok időben.

A bejegyzés trackback címe:

https://lakastalkshow.blog.hu/api/trackback/id/tr727308242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása