Lakástalkshow

Pásztor Anna három méteres szárnyakkal

2013/11/09 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

A Kulka Jánossal készült beszélgetés 4. része is felkerült már a TV2 onlinera, sok visszajelzést kaptam. Néhányan azt mondták, hogy a 2. rész nagyon erős, de az utolsó után nagyon "meg voltak ütve". Hogy erős hatása volt, az biztos, továbbra is nagyon büszke vagyok erre a négy epizódra. És most: Pásztor Anna!

1149435_419265791508901_1084347594_o

Mikor felhívtam Annát, hogy jöjjön el beszélgetni, megkérdezte, mit vegyen fel? Mondtam, hogy mivel ez Lakástalkshow, abban, amiben egyébként is lenne, ha eljönne hozzánk valamelyik nap. Mikor megérkezett, elmondta, hogy a biztonság kedvéért azért hozott "szép ruhát". Aztán maradtunk a piros melegítőfelsőnél. Lakástalkshow játszóruhában. És Anna tényleg 10 percig dobálta és rendezgette a 12 párnát, pakolta maga mögé, köré. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Most vágom magát a beszélgetést, meg a TV2-re kerülő részleteket – ebből lesz öt, két héten át. Nagyon örülök, hogy a tévén keresztül többekhez eljut a Lakástalkshow, persze tudom, hogy van, akinek pont elég, amit ott lát, és soha nem keres rá a neten a műsorra. Pedig hát olyan jókat mondanak a vendégek! És annak is nagyon örülök, hogy már kilencen megmutathatták kicsit, milyen a világlátásuk, és bízom abban, hogy egy-egy gondolat elindít valamit a nézőkben, talán nagyobb változásokat is.

Anna elmesélte, mit élt át és milyen belső élménye volt, mikor egyszer hangterápián járt, hogy mit adott neki és mit szabadított fel benne az, hogy nagyon fiatalon önállóan nekiindult a világnak, és annyi mindent kipróbált. Hogy mitől lesz szabad a színpadon, és érzi magát annak a magánéletben is. Meg, hogy miért kell igenis belemenni a bizonytalanba, és nem félni a bukástól. És, hogy mi a legnagyobb félelme az anyasággal kapcsolatban... A beszélgetés szokás szerint négy részletben érkezik a TV2 Lakástalkshow aloldalára, november 12-től kedd-csütörtök, kedd-csütörtök.

IMG_3328

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lakastalkshow.blog.hu/api/trackback/id/tr777308210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása