Ahhoz, hogy a valóságot megismerjük, senkire nincs szükségünk. Minden rendelkezésünkre áll, hogy a világot szemléljük, és elhelyezkedjünk benne a számunkra lehető legkedvezőbb módon.

Változik attól egy szemernyit is bármi, hogy valaki más elmondja, mi van az ő fejében? Nyilván nem. De érzéseket kelthet bennünk az, ahogyan ezt tudomásunkra hozza, esetleg még azt is el akarja érni, hogy ugyanúgy lássunk, mint ő.

Szüleink gyerekkorunktól fogva kondicionáltak a világra, tőlük tanultuk az alapvető szabályokat, melyek mentén életünket éljük. Mivel a mi szüleinkről van szó, elfogultságból nyilván helyesebbnek – inkább úgy mondom: egyedül helyesnek – tartjuk azokat a kereteket, melyeket ők állítottak fel nekünk – alapozva nyilvánvalóan az ő szüleiktől kapottakra –, mint amit mások szülei adhattak gyermekeiknek. Ezért zavar minket, ha valaki ettől eltérően viselkedik, és azonnal feltételezéseket hozunk létre a fejünkben, hogy mi oka lehet erre. Azaz elkezdünk felépíteni egy képzeletbeli díszletet élete, személyisége mögé. De ezek a gondolatok csak a mi fejünkben léteznek, bennünk hoznak létre érzéseket, míg a másik teljesen természetesen, akár jól is érzi magát, miközben mi helytelenítjük, amit mond vagy tesz. Semmit nem csinál. Él.

Persze, mikor valakivel kommunikálunk – legyen ez magánélet vagy munka – éppen az a cél, hogy együttműködést érjünk el, hogy rávegyünk másokat arra, hogy a valóságot ugyanúgy érzékeljék, mint mi. Magánéletben megértést, támogatást kapjunk: legyen társaságunk a jóban vagy rosszban! Munkában pedig mindahhoz, amit mondtunk, adjanak hozzá értéket – úgy, ahogy elvárjuk –, és létrehozzanak valami újat, valami többet. Tehát pontosan kell fogalmaznunk, elmondani, mi van a fejünkben, és megtudni, mi a másikéban, illetve, hogy mit képes gondolni arról, ahogyan mi értelmezzük magunk számára az egy valóságot. De a legfőbb: elfogadni és elfogadtatni azt, hogy attól még, hogy más van a mi fejünkben és más az övében, még nem jelenti azt, hogy bármelyik egy lenne a valósággal. Ezen belül pedig megértetni a másikkal: nem akarjuk őt megsemmisíteni, legyőzni: nem azért van más a fejünkben, hogy őt megváltoztassuk, hogy a világnak és a saját egónknak bebizonyítsuk, hogy többek és jobbak vagyunk.