Lakástalkshow

Egy új tévés formátum próbája

2015/12/05 • írta: lovasz.laszlo írta: 1 komment

tesztbeszed_facebook_post.jpg

Januárban debütál a Dumaszínházban a Tesztbeszéd, ami egy nagyon egyszerű ötleten alapul, mégis jelentősen más, mint a tévéből vagy színházból ismert beszélgetős műsorok. A klasszikus, sztorimesélős, csak a poénra hegyezett beszélgetések idején túl ma már mindenki azt keresi, hogyan tudna őszintébb, őszinte beszélgetéseket készíteni. Így indult el 2002 decemberében a Lakástalkshow a YouTube-on, évekkel később pedig még néhány "négyszemközti" interjúműsor.

A Tesztbeszéd újdonsága, hogy nem veszi ténynek azt, amit a vendég magáról mond, hiszen az is csak egy nézőpont – ráadásul eléggé elfogult. Egészen más nézőpont viszont a közönségé, és nem csak az alany számára érdekes, "mit gondolnak róla az emberek", de a sokféle néző sem feltétlenül ismeri a többségi véleményt, és hiheti mondjuk azt, hogy amit ő gondol, az tény.

Ebben a formátumban a közönségnek semmi más dolga nincs, mint az egyes kérdéseknél a)-t vagy b)-t választani, és figyelni, hogy vajon a vendég hogyan reagál.

dsc_7381.jpg

Aranyosi Péter szókimondó vagy diplomatikus? Kőhalmi Zoltán precíz és alapos vagy inkább szétszórt? Hadházi László verseket vagy híreket olvas szívesebben? Badár Sándor óvatos sofőr vagy egy vadállat? Kiss Ádám mindent eltervez előre vagy spontán? Kovács András Péter filozofálni vagy barkácsolni szeret jobban?

A vendégek azt gondolják, tudják magukról, milyenek. A nézők azt gondolják, tudják róluk, hogy milyenek. De vajon a kettő ugyanaz? Ez csak a Teszbeszédben derülhet ki, hiszen ilyen formátumú beszélgetős műsor még nem volt!

Az előadások a Corvin Dumaszínházban (1082 Budapest, Corvin sétány 1/B.), az alábbi időpontokban láthatók:

január 17. 17:00 Aranyosi Péter – jegyek
január 23. 17:00 Kőhalmi Zoltán – jegyek
január 24. 17:00 Kovács András Péter – jegyek
január 30. 17:00 Kiss Ádám – jegyek
január 31. 17:00 Badár Sándor – jegyek
február 6. 17:00 Aranyosi Péter – jegyek
február 13. 17:00 Kőhalmi Zoltán – jegyek
február 14. 17:00 Hadházi László – jegyek
február 21. 17:00 Kovács András Péter – jegyek
február 27. 17:00 Dombóvári István – jegyek
február 28. 17:00 Badár Sándor – jegyek

dsc_7572.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lakastalkshow.blog.hu/api/trackback/id/tr378131554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása