Lakástalkshow

CSATORNÁK

2013/12/11 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

ÚJ EPIZÓD! Caramel: "Az, hogy az ember mivé válhat, a mostban dől el"

2013/12/09 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Elkezdődött a Lakástalkshow 2013-as őszi szezonjának utolsó négy epizódja, a vendég Molnár Ferenc Caramel. Méltó lezárása ez ennek az évadnak, Caramel olyan gondolatokat ad nekünk, és olyan hitelességgel, hogy érdemes lesz minden részt végignézni. Kedden-csütörtökön, majd jövő kedden-csütörtkön kerülnek fel a tv2 online-ra.

Amellett, hogy beszél arról, miért tud igazán önmaga lenni a zenében, hogy miért zenében képes beszélni és miért tartja fontosnak beszélni az emberekhez, mély meggyőződéssel beszél a címben szereplő gondolatról is. Döbbenetes volt számomra, hogy tudatosságról szóló könyvek olvasása után nagyjából én oda próbálok eljutni, ahova ő önmagától már – már? Gyerekkorában közelebb volt, mint sokan csak felnőttként! – eljutott. Hogy tudniillik figyeli magát "kívülről", hogy érti, hogy a jó és a rossz is azért történik velünk, hogy tanuljunk belőle. Meg, hogy az élet olyan lehetőségeket ad nekünk, hogy mi magunk dönthessünk, és így a mostban, a jelenben a saját döntéseink határozhassák meg, hogy kikké lehetünk a jövőben. És ez még csak az első rész. Az egyik legjobb beszélgetés holnaptól a Lakástalkshowban! Szeretettel ajánlom!

Mucsi Zoltán kedves és egy éves a Lakástalkshow

2013/12/05 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Nagyon sok visszajelzést kaptam a Mucsi videókkal kapcsolatosan. Legtöbben azt mondják, hogy a Mucsi milyen egy mogorva embernek tűnt – egészen mostanáig. Ez az ember kedves. Nagyon. Jó hallgatni. És itt, a beszélgetés utolsó részében ha lehet még komolyabbak vagyunk, mint az előző háromban. Mérhetetlen nyugalom, és néhány gondolat, amitől talán könnyebb az élet. 

Amit az elején mondtam, most is tartom: féltem kicsit ettől a beszélgetéstől. Néha úgy éreztem, hogy semmi kedve hozzá, muszájból válaszol. Aztán meg, amit mond, miért mondaná, ha csak megúszni akarná? És akkor eszembe jut, hogy a felvétel napján hívott, hogy hol kell leszállni a HÉV-ről, mondtam, hogy kimegyek elé. Együtt sétáltunk a megállóból, egymás mellett Mucsi Zoltán, meg én. Ez is jó ebben a sorozatban: nekem nagy dolog mellette lépkedni, figyelni, és leültetni a nappaliban. A Lakástalkshow életem egyik legfontosabb munkája, aminek köszönhetően csodálatos élményekkel lettem gazdagabb az elmúlt egy évben.

2012. december 5-én került fel az első beszélgetés a YouTube-csatornára. Ez itt:

Jövő héttől pedig kedden-csütörtökön, kedden-csütörtökön jön Molnár Ferenc Caramel, aki megdöbbentően egészben gondolkodik a világról és saját magáról. Saját magától eljutott oda, ahova nagyon sokan nagyon sok könyv segítségével csak eljutni szeretnénk.

Mucsi Zoltán négy részben

2013/12/01 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Mucsi Zoltánnal több, mint egy órát beszélgettünk, így ezek az epizódok néhány perccel hosszabbak a szokásosnál. A négy részből jövő héten már a harmadik és negyedik következik. Tegnap vágtam meg ezeket, kedden és csütörtökön kerülnek majd fel a tv2 weboldalára. Nagyon sok visszajelzést kapok – úgy általában a Lakástalkshowval kapcsolatban, nagyon pozitív mind. Remélem, hogy sikerült egy nagyon új dolgot létrehozni, és bízom abban is, hogy jövőre folytatódhat a sorozat. Már vannak terveim, hogy kiket szeretnék a kanapéra ültetni, de a javaslatokat folyamatosan várom. Itt az oldalon is lehet szavazni, kiket szeretnétek meghallgatni, kikre vagytok kíváncsiak. Addig is itt a Mucsi Zoltánnal készült beszélgetés második része.

Pásztor Anna 1. rész

2013/11/12 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Eljött a nap, itt a Pásztor Annával készült beszélgetés első része. A cím hangzatos, de nem csak ezért érdemes megnézni. A videó elején kicsit bepillanthat a néző abba, hogyan készül a Lakástalkshow, és miről beszélünk a vendégekkel közvetlenül azelőtt, hogy elkezdődik a felvétel.

Pásztor Anna három méteres szárnyakkal

2013/11/09 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

A Kulka Jánossal készült beszélgetés 4. része is felkerült már a TV2 onlinera, sok visszajelzést kaptam. Néhányan azt mondták, hogy a 2. rész nagyon erős, de az utolsó után nagyon "meg voltak ütve". Hogy erős hatása volt, az biztos, továbbra is nagyon büszke vagyok erre a négy epizódra. És most: Pásztor Anna!

1149435_419265791508901_1084347594_o

Mikor felhívtam Annát, hogy jöjjön el beszélgetni, megkérdezte, mit vegyen fel? Mondtam, hogy mivel ez Lakástalkshow, abban, amiben egyébként is lenne, ha eljönne hozzánk valamelyik nap. Mikor megérkezett, elmondta, hogy a biztonság kedvéért azért hozott "szép ruhát". Aztán maradtunk a piros melegítőfelsőnél. Lakástalkshow játszóruhában. És Anna tényleg 10 percig dobálta és rendezgette a 12 párnát, pakolta maga mögé, köré. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Most vágom magát a beszélgetést, meg a TV2-re kerülő részleteket – ebből lesz öt, két héten át. Nagyon örülök, hogy a tévén keresztül többekhez eljut a Lakástalkshow, persze tudom, hogy van, akinek pont elég, amit ott lát, és soha nem keres rá a neten a műsorra. Pedig hát olyan jókat mondanak a vendégek! És annak is nagyon örülök, hogy már kilencen megmutathatták kicsit, milyen a világlátásuk, és bízom abban, hogy egy-egy gondolat elindít valamit a nézőkben, talán nagyobb változásokat is.

Anna elmesélte, mit élt át és milyen belső élménye volt, mikor egyszer hangterápián járt, hogy mit adott neki és mit szabadított fel benne az, hogy nagyon fiatalon önállóan nekiindult a világnak, és annyi mindent kipróbált. Hogy mitől lesz szabad a színpadon, és érzi magát annak a magánéletben is. Meg, hogy miért kell igenis belemenni a bizonytalanba, és nem félni a bukástól. És, hogy mi a legnagyobb félelme az anyasággal kapcsolatban... A beszélgetés szokás szerint négy részletben érkezik a TV2 Lakástalkshow aloldalára, november 12-től kedd-csütörtök, kedd-csütörtök.

IMG_3328

 

Kulka János a nappaliban

2013/10/16 • írta: lovasz.laszlo írta: Szólj hozzá!

Nagy nap a mai, sorban érkeznek a vendégek hozzánk. Újabb három beszélgetést veszünk ma fel, kemény 8 óra előtt állok. Annyit, és mindössze annyit árulok el, hogy itt – a most még egyébként félsötétben és csendben, mit sem sejtőn várakozó – nappalinkban ül nemsokára a Nemzeti, jelenleg pedig a Katona József Színház színésze, Kulka János. Ez hatalmas dolog. Nekem mindenképpen. Bemozog a személyes terembe egy jelentős ember. Tőlem egy méterre ül majd, és egymás szemébe nézünk – hát mindenki tudja, hogyan képes nézni – azzal, aki hatást váltott már ki belőlem – és még nagyon sokakból.

A kanapék szokásos helyükről fordulnak kicsit, bekerül egy lámpa, és mindjárt érkezik a három kamera is. Felhívnám a figyelmet a kép dróttal való belógatására, ami életszerűvé teszi a szettet.

[caption id="attachment_172" align="aligncenter" width="300"] Előkészületek a nappaliban[/caption]

[caption id="" align="aligncenter" width="300"] Kulka János a beszélgetés előtt[/caption]

[caption id="attachment_178" align="aligncenter" width="300"] Caramel a szettben[/caption]

[caption id="attachment_180" align="aligncenter" width="300"] Pásztor Anna a beszélgetés előtt 10 percig rendezgette maga alá és köré a párnákat[/caption]

süti beállítások módosítása